Kápolnadombon található Vörös és Kék kápolna az egész nyár folyamán otthont ad a különböző kiállításoknak.

Tárlataink hétfő kivételével, naponta 15-20 óráig látogathatók. A belépés ingyenes, tárlóbélyeg vásárlásával az intézményünk kiállításait támogathatja! (Térkép)

 

A természetvédelmi területté nyilvánított Várdombon található a Gömbkilátó. Xantus János a gömb alakú építmény vasszerkezetét valamikor a Budapesti Nemzetközi Vásárra készítette, majd itt helyezte el. A kilátó Boglár jelképévé vált. Jól belátható innen a Balaton. Kitűnő kilátóhely, jó időben feledhetetlen látványként tárul elénk a Balaton panorámája.

Térkép a gömbkilátóhoz

 

 

  • Platán strand: a nyár folyamán több zenei és szórakoztató program helyszíne. (Térkép)

  • Hősi emlékmű: a Vörösmarty téren.

  • Római katolikus templom: épült Kotsis Iván tervei alapján. Itt nyugszik msgr. Varga Béla, a Nemzetgyűlés egykori elnöke, templomépítő plébános. (Térkép)

  • Római katolikus plébánia: épült Kotsis Iván tervei alapján.

  • Pincetárlat: (Acsády kastély-zeneiskola) nyári kiállítóhely. Cím: Árpád u. 1. (Térkép)

  • Lengyel - Magyar Barátság Háza: (kultúrház), épült Kotsis Iván tervei alapján, itt működött a II. világháború évei alatt a Lengyel Gimnázium és Líceum. Az épület falán emléktábla örökíti meg a menekültek befogadását. A nyár folyamán több színházi előadást és koncertet szerveznek. Cím: Árpád u.17. (Térkép)

  • Várdomb: természetvédelmi terület a gömbkilátóval. (Térkép)

  • Kápolnadomb: Kék- és Vörös Kápolna, képzőművészeti kiállítóhely, szoborpark, szabadtéri színpad. (Térkép)

  • Bárány-kúria. Cím: Szabadság u. 28. (Térkép)